Gál László meghódította Lhotse hegycsúcsot

Egy szerdai napon abban a szerencsében volt részünk, hogy Gál László megosztotta velünk, miként hódította meg társával a Lhotse hegycsúcsot.

A magyar hegymászók közül elsőként hódították meg oxigénpalack nélkül a 8516 m magas csúcsot. Nepálba érkezésük után még 9 napba telt, hogy elérjék az alaptábort. Sok szép helyen jártak, de a kaland csak ezután kezdődött. Az éjszakai fagyok ellenére jól viselték az ottlétet. Furcsa volt hallani, hogy nappal a leégés veszélye is fennállt. Az ötfős csapatukból csak két embernek volt ereje a csúcstámadáshoz. Megdöbbentő volt számunkra, hogy Erős Zsolt - aki egy ilyen túra során sajnos elvesztette egyik lábát - velük tartott. Nagyon élveztük azt, hogy az előadás végén mi is megnézhettük az expedícióban használt tárgyakat. Reméljük, következő útjukról is hasonlóan érdekes beszámolót kapunk.